Impediment Ledger for Jira
Amikor egy issue-t megjelölnek, az app megkérdezi, miért. Minden akadály megkapja az okát, egy felelőst, a várható feloldás dátumát, a végén pedig azt, mi oldotta meg. Hogy meddig volt blokkolva, azt a Jira saját előzményei adják.
Atlassian Forge-ra épül. Az app nem indít hálózati hívást az Atlassianen kívülre.

A retróra a jelölés már eltűnt, és vele az ok is.
Valaki talán emlékszik, hogy egy issue egy másik csapatra várt. Arra senki, hogy meddig, vagy végül mi mozdította ki. Az app ezt rögzíti, amíg a jelölés még fent van.
Az ok
Minden akadály okot kap egy rövid listából, amelyet a Jira admin kezel, mellé pedig megjegyzést is, ha kell. A riportok ok szerint csoportosítják az időt, és aszerint is, hogy belső vagy külső ok volt-e.
Felelős és várható dátum
Felelős és várható feloldási dátum is megadható, de egyik sem kötelező. Ha a dátum elmúlt, az akadály lejártként jelenik meg.
Az időtartam
A blokkolt időszak akkor kezdődik, amikor az issue-t megjelölik (vagy, ha az admin így választott, blokkolt státuszba kerül, illetve „is blocked by” linket kap), és akkor ér véget, amikor ezek közül az utolsó is megszűnik. Az időpontok az issue Jira-előzményeiből jönnek, így senkinek sem kell időmérőt indítania vagy leállítania.
A megoldás
A megoldás már akkor megírható, amikor az issue még blokkolt. A jelölés levételekor válik megerősítetté, akár az appban, akár a Jirában veszik le.
Jelölj úgy, ahogy eddig. Az app hozzáteszi, miért és ki.
Hogy egy issue meddig volt blokkolva, azt a Jira előzményei adják, maga a jelölés pedig a Jirában marad.
Ok, néhány másodperccel a jelölés után
Jelöld meg az issue-t a boardról, az issue ••• menüjéből vagy Automationnel. Az Akadály panel ekkor Jelölve, ok nélkül állapotot mutat, alatta a Miért akadt el? listával; egy ok kiválasztása menti is.
A Jira saját Jelölés hozzáadása ablakában írt megjegyzés az akadály megjegyzése lesz, ha még nincs neki, a jelölés levételekor írt pedig a megoldás. Csak az issue minden olvasója számára látható jelölés-komment számít.

Felelős, dátum és megoldás egy ablakban
Megjegyzéshez, felelőshöz vagy várható feloldási dátumhoz nyisd meg az issue ••• menüjében az Akadály pontot. A megoldás előre megírható, és a jelölés levételekor válik megerősítetté.

Jelölés, blokkolt státusz és „is blocked by” link
A jelölés mindig számít. Amikor a site első projektjében bekapcsolod a követést, az app azokat a státuszokat is beszámítja, amelyek neve egyértelműen blokkolást jelent (például „Blocked”, „On Hold” vagy „Waiting”), és a le nem zárt issue-ra mutató „is blocked by” linkeket is. Ezeket egy admin a Jelzések fülön módosíthatja vagy eltávolíthatja.
Ha egyszerre két jelzés tart egy issue-t, az idő egyszer számít. Az app a státuszokat és a linkeket csak olvassa, sosem módosítja.

Most blokkolva
A projekt nyitott akadályai a legrégebbitől kezdve, ok, forrás (jelölés, státusz, link) vagy „Csak az enyém” szerint szűrve. A fejléc mutatja, mennyi idő alatt oldódik meg szokásosan egy akadály: az utolsó 90 nap mediánja.

Hiányzó ok
Az ok nélküli akadályok, soronként az oklistával. Jelölj ki több sort, válassz egy okot, és kattints a Mentés N akadályhoz gombra. Ha valaki közben módosított egy sort, a sor ezt jelzi, és kijelölve marad.

Riportok okonként, és egy Retro oldal
Blokkolt idő okonként (Pareto), heti trend, az akadályok időtartama, ismétlődő akadályok és a nyitott akadályok felelősönként, minden diagram mellett táblázattal. Az Akadály-klaszterek minden okot egy sorba tesz: hány akadály, hány issue-nap, és mennyi ideig tartottak a tipikus és a leglassabb esetek (P50, P85, P95).
A Retro az utolsó két hét fő okait mutatja a megjegyzésekkel és a megoldásokkal. A Retro anyag másolása Markdownt készít egy Confluence-oldalhoz.

Okok, amelyeket az admin alakít
A beépített okok átnevezhetők, elrejthetők vagy archiválhatók, és saját ok is felvehető, legfeljebb 20. A Nem akadály azoknak a csapatoknak való, amelyek más célra is jelölnek: a jelölés a Jirában marad, a riportok pedig kihagyják.
Akadályok menü a boardon
A board kártyái nem mutathatják az app okait (ez a Jira korlátja), ezért a board ••• menüjében ott az Akadályok. Ugyanez az ablak nyílik a backlogból és egy sprint kártyájáról. Ha egy akadály tovább tart, mint a projektben szokásos, A szokásosnál hosszabb jelzést kap; ha a várható dátuma is elmúlt, Lejárt jelzést.
Előzmények a követés indulása előttről
Amikor egy projektben először kapcsolod be a követést, betöltheted az utolsó 30, 90 vagy 180 napot (legfeljebb a megőrzési időt). Az app a Jira előzményeiből, pontos időkkel építi vissza az időszak akadályait. Ezek ok nélkül érkeznek, a Hiányzó ok oldalon pótolhatod őket.
CSV-export
Heti összesítő vagy akadályonként egy sor. Megjegyzés soha nem kerül exportba, és a sorok csak azokat az issue-kat fedik le, amelyeket az exportáló böngészhet. Részleges riportnál (2000 akadály fölött) nincs akadályonkénti CSV.
JQL-mezők
Az ilOpen = 1 a nyitott akadályokat találja meg, az ilReasonMissing = 1 az ok nélkülieket, az ilCategory pedig ok szerint szűr. A keresési index néhány másodperccel a változás után frissül.
Rovo-ügynök, ha a site-on van Rovo
Kérdezd meg, mi blokkol most egy projektet, mely okok vitték a legtöbb blokkolt időt, vagy mely akadályoknak nincs oka. Azt látja, amit te az appban, és megjegyzést soha nem olvas.
A saját nyelveden
Az app angolul, németül, franciául, spanyolul, japánul és magyarul érhető el. A Rovo-ügynök úgy van beállítva, hogy azon a nyelven válaszoljon, amelyen írsz neki, a neve és a javasolt kérdései viszont angolul vannak.
A Jira jogosultságai mindenhol
Csak azokat az issue-kat látod, amelyeket a Jirában böngészhetsz. A riportok darabszámai, a CSV sorai és a Rovo-ügynök válaszai ugyanígy szűrtek.
Beépített okok
- Függőség másik csapattól
- Külső fél
- Döntésre vár
- Jóváhagyásra vár
- Scope tisztázás
- Review / belső kapacitás
- Környezet
- Hozzáférés
- Technikai probléma / hiba
- Egyéb
- Nem akadály
Szaggatott: alapból külső okként számít
A site Forge-tárhelyén tárolódnak, az Atlassian infrastruktúráján.
Az app nem indít hívást az Atlassianen kívülre, nincs külső analitikája vagy naplózása, és maga nem hív LLM-et. Mi, a kiadó, nem férünk hozzá az adatokhoz.
Ha a Rovo-ügynököt használod, a Rovo azt kapja meg, amit a képernyőn eddig is láthattál: issue-kulcsokat és -összefoglalókat, okokat, időtartamokat, várható dátumokat és a felelősök fiókazonosítóit. Megjegyzést vagy megoldást soha.
Mit tárol
Issue- és projektazonosítókat, a blokkolt időszakokat és azt, mi tartotta őket (a jelölés, egy státusz neve, egy blokkoló issue), okokat, megjegyzéseket, várható dátumokat, megoldásokat, egy változásnaplót, valamint a felelősök és az akadályt módosítók Atlassian-fiókazonosítóit. Nevet, e-mail-címet vagy issue-összefoglalót nem tárol külön mezőben. A megjegyzés szabad szöveg, ezért ne írj bele személyes adatot.
Meddig
A lezárt akadályok a projekt megőrzési ideje után törlődnek; ez 365 nap, hacsak a projekt nem állít be kevesebbet. Egy Jira admin minden tárolt rekordot exportálhat JSON Lines formában.
Mi kerül a naplókba
A művelet, az eredménye és egy hibakód. Megjegyzés, fiókazonosító vagy issue-tartalom soha.
Eltávolításkor
Az Atlassian 28 napig megőrzi az app adatait, aztán törli őket. Újratelepítéskor nem állnak vissza automatikusan.
Amit nem csinál.
Nem váltja ki a boardot
A board a Jiráé marad. Az okok az Akadályok menüben és minden issue Akadály paneljén jelennek meg.
Nem tart két nyitott akadályt egy issue-n
Egy issue-nak egyszerre legfeljebb egy nyitott akadálya lehet. Ha a lezárás után újra megjelölik, új akadály indul.
Alapból nem állít be jelölést
Alapbeállításban az app csak olvassa a jelölést. Az appból való jelölés és jelöléslevétel alapból ki van kapcsolva, és a telepítésben kell engedélyezni; ezután egy Jira admin lefuttatja a jelölésírási tesztet, és projektenként engedélyezi.
Nem munkaórában számol
Az időtartamok naptári időben értendők, munkaidő- vagy ünnepnapnaptár nélkül. Egy hétvégén át tartó akadálynál a hétvége is beleszámít.
Nem működik Jira Service Managementben
A service management projektek nem támogatottak. Az app elsősorban company-managed Jira Software projektekhez készült; egy team-managed projekt akkor működik, ha a Flagged mezője átmegy az app konfigurációs ellenőrzésén.
Nem riportál egyszerre 2000-nél több akadályról
Egy riport legfeljebb 2000 akadályt olvas be. Afölött jelzi, hogy részleges; rövidebb időszakkal vagy kevesebb projekttel teljes számokat kapsz.
Az Atlassian Marketplace-en kapható.
Az előfizetést, a számlázást és a licencelést az Atlassian intézi. Inaktív licencnél szünetel a követés, az app oldala, a riportok, a CSV-export és a Rovo-ügynök; az issue-k Akadály panelje olvasható marad, és az admin adatexport is működik.